KORMEGHATÁROZÁS

A kutató-feltáró munkában eddig is kulcsszerepet betöltő, a Dr. Sipos György az SZTE Természeti földrajzi és geoinformatikai tanszéke tudományos munkatársának vezetésével zajló műszeres vizsgálatok is folytatódnak annak érdekében, hogy egyes, a templommal kapcsolatos információk, feltételezések egzakt módon tisztázhatóak legyenek és a rendelkezésre álló technikai lehetőségek maximális kihasználásával pontos képet kapjunk az egyes épületrészek koráról. A templom alapjainak különböző pontjain vett téglaminták 1753 +/- 28 évre, vagyis érdemben a barokk templom ismert építési idejére datálják valamennyi vizsgált rész korát, egyelőre cáfolva a korábbi időkből származó és részeiben meglévő előzményekre vonatkozó feltételezéseket.